" Ó, a lelkem facsarodik belé..."
Emlékoldal Apámnak
Egy félbetört művészpálya emlékmorzsái
Hosszú évtizedek szálltak el azóta, amikor a most megidézett múltban valakik megnyomták a fényképezőgépek exponáló gombjait. A pillanat művészete a színház, ami őt már kora gyermekkorától vonzotta, csak ott és akkor él, amikor a jelenlévőknek közvetlenül adja át üzenetét. Ő ebben a formában élt és alkotott, mozgóképes emlék alig maradt utána. Nézzük meg így ezáltal rám, ránk hagyott emlékeit időrendben, ahogy hevenyészetten visszaemlékezett pályájára a kezdetektől. Egy rögös, küzdelmes, hányatott és nemes utat Thália templomában.
Dr. Herédy Gyula 1914. július 5-én szülei negyedik, végre élve maradt gyermekeként született Szolnokon. Apja Herédy Gyula a város neves ortopéd, gyermek és felnőtt lábbeliket készítő kitüntetett cipészmestere, aki tevékenyen vett részt a városi Ipartestület munkájában tanonciskolai oktató munkája mellett. Anyja B. Tóth Mária háztartásbeli. Testvére nem volt. Iskoláit a városban végezte, a Verseghy Ferenc Reálgimnáziumban érettségizett. Az érzékeny idegrendszerű, kreatív kisfiú már gyerekkorától kezdve élénk érdeklődést mutatott a színház iránt, s olykor-olykor az is előfordult vele, hogy iskola helyett elcsatangolva inkább a színházba szökött be egy-egy próba megtekintésére, csak, hogy jelen lehessen. Ott elbűvölten bámulta a színpadon történteket, a színészek munkáját varázslatként élve át. Született zenei tehetsége folytán az ott hallott zene is rendkívüli hatást gyakorolt rá. Ennek az ismétlődő elcsavargásnak persze rossz vége lett, tanulmányi eredménye nagyon leromlott. Mivel viszont hajthatatlan vágyat érzett az előadó művészet színészi és zenei ága iránt, szülei hangszeres zenére kezdték el taníttatni. Több hangszeren is könnyedén tanult meg játszani. Nagyon szeretett hegedülni, klarinéton játszani, szaxofonozni, de remekül játszott xilofonon is. Mégis, mindegyik hangszer közül a hegedű volt a kedvence. Sokáig nem tudta eldönteni, melyik művészeti ágat válassza. Hegedűművész legyen-e vagy mégis inkább a színháznak szentelje életét? Eleinte ezt a jövőre bízta.
Később erősebben vonzotta a hegedűjátékban való művészi kiteljesedés. Ám családja, főként Anyja erős ellenállása miatt inkább a színészet felé kezdett mégis kacsintgatni. Anyja ezt is erősen ellenezte, semmiképpen nem akarta, hogy fia bármiféle művészi pályára lépjen. Mindenképpen jogászt akart faragni egy szem fiából.
A sokszor zsaroló erőszak hatott. Érettségije után fia beiratkozott a Budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karára. Ide járt több éven át, közben kihasználva a budapesti élet szolnokihoz hasonlítva pezsgő lehetőségeit. Diákévei alatt nyaranta rendszeresen tánczenekarban játszott. Diplomáját végül a pécsi magyar királyi Erzsébet tudományegyetem jog- és államtudományi karán szerezte, mint államtudományi doktor 1941. március 27-én.
Szülei rendkívül boldogok voltak. Ő pedig tudta, most már azzal foglalkozhat élete további részében, amihez mindig is vonzalmat érzett. Színész lesz!
Visszaköltözött Budapestre, ahol, hogy megélhetéshez jusson, elhelyezkedett a "Marnitz" hangszer kereskedelmi cégnél, mint jogtanácsos. Az itt töltött 7 éves munkaviszony alatt azonban beiratkozott Makay Margit és Rózsahegyi Kálmán színésziskoláiba, hogy elsajátítsa a hőn áhított pálya mesterfogásait. Végre színészi képesítést szerzett!
Közben kitört a háború. Hogy egyke gyermekeként szüleinek ne hagyja őket egyedül vidéken, hazaköltözött hozzájuk Szolnokra. Családi házuk az üzlettel a vasútállomásról a belvárosba tartó főútvonalon, az állomáshoz közel volt. A háború végén 1944-ben a városra zúdult végső bombatámadás célpontjai a város közlekedési csomópontjait érték. Így a vasútállomás környéke is rendkívül sok bombát kapott, félig romba döntve Herédy Gyula cipészmester házát is. Majdnem mindenük odaveszett. Otthon kellett maradjon, legalább is egy ideig.
Az 1945-ös háború utáni normalizálódó életben újra működni kezdtek a színházak. Akkor, az 1949-es államosításig még sok magántársulat működött országszerte. Úgy gondolta, hogy kezdetnek megteszi, ha ezeknél helyezkedik el. Így indult el végre pályája.
Közben 1946. május 3-án házasságot kötött a szintén szolnoki, még gyerekkorából ismert szép és csinos, tehetős polgári családból származó Kovács Borbála Máriával, akinek ezzel a házassággal elkezdődött a később sok hányattatással és nélkülözéssel teli házasélete rendkívül jóképű, sármos férje oldalán. Férje álompályája mindkettőjük számára a rendszeres lakóhelyváltást tette szükségessé a munkahely váltás miatt. Albérletek sora váltotta egymást az időnkénti otthonlakással valamelyik szülői házban sokszor szűkös életkörülmények közepette.
Sorsa továbbiakban úgy hozta, hogy 1945-1968 közötti rövid 23 éves aktív pályaéveit kelet-magyarországi színtársulatoknál töltse el.
Ezek a színházak a következők voltak:
1945-1947 maszek színtársulatok, többek között: Kiskunhalason, Újpesten
1947-1948 Kecskeméti Katona József Színház
1948-1949 Szolnoki Színház
1949-1951 Kecskeméti Katona József Színház
1951-1953 Szolnoki Színház
1953-1954 Békéscsabai Jókai Színház
1954-1956 Szolnoki Szigligeti Színház
1956-1966 Egri Gárdonyi Géza Színház
1966-1968 Miskolci Nemzeti Színház
Ezekben az intézményekben színész állományban látta el művészi feladatait, ám az 1964-ben felújítva átadott Egri Gárdonyi Géza Színházban művészeti titkári beosztásba is került. Emellett színpadon is tovább folytatta művészi munkáját.
Tíz Egerben töltött színházi évada alatt színházi munkája mellett hegedűtanítással is foglalkozott nemcsak kedvtelésből, de kereset kiegészítésként is elsősorban Eger környéki falvakban. Szert tett egy saját hegedűre is. Nyaranta nagy kedvvel gyakorolt rajta, volt olyan darab, ahol szerepében kamatoztathatta hegedűtudását. Mivel fiatal kora óta imádta a cirkusz világát is, így remekül megtanult bűvészkedni is. Ezt a képességét is felhasználhatta a színpadon. Kedvelt egyéb hangszerein csak akkor gyakorolhatott, ha kölcsön kapott - főként nyárra - egy szaxofont vagy xilofont. Neki az volt a nyaralás.
1966-ban az egri színház összevonásra került a Miskolci Nemzeti Színházzal, ahová ő is átszerződni kényszerült az önálló egri társulat megszűnése okán. Ott is mindkét munkakörben ténykedett, mint színész és mint művészeti titkár. A 60-as évek közepétől kezdve egyre gyakrabban törtek rá erős fejfájási rohamok, látása rohamosan romlott.
Többféle súlyos szembetegsége miatt összesen hat szemműtétet hajtottak rajta végre, minek eredményeképpen sajnos majdnem elvesztette látását. Pályáját abba kellett hagynia, rokkantnyugdíjba helyezték. Mindössze 54 éves volt ekkor.
Hirtelen kegyetlenül ért véget az a pálya, amit egyedül művelhetőnek vélt egész életében. Az a pálya, amihez körömszakadtáig ragaszkodott, ahol mindenféle színpadi műfajban kipróbálhatta magát. Elsősorban prózai színészként tartották számon. Száraz, kissé fakó, szikár hangja, kiváló megjelenése meghatározta az általa játszott jellemek sorát. Pályája derekán már inkább az ironikus figurák megformálása állt hozzá közelebb. Sok drámában, vígjátékban, de operettekben is megmutathatta magát. Kevesebb főszerep, sokkal több karakterszerep képezte pályája állomásait. Kapott sok dicsérő, elismerő kritikát, de olykor szerepformálási hiányosságra utaló véleményt is.
Aztán vége. Ez a törés nemcsak testileg, de pszichikailag is mélyen érintette. Életének utolsó másfél évtizedét balatongyöröki nyaralója felépítésével, szépítgetésével töltötte családja körében.
Hosszú betegség után 1986. november 15-én hunyt el Egerben.
Tíz évvel halála után a Miskolci Nemzeti Színház színművésze Gyarmathy Ferenc keresett meg levélben, hogy hamarosan megnyílik Miskolcon a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum, ahová Édesapám képeit és emléktárgyait is elhelyezik. Elküldtem tehát a róla kért anyagokat és én is ott ültem 1996-ban a múzeum ünnepélyes megnyitóján a színházban. Ez a rendkívüli és semmihez sem fogható élmény némileg kárpótolt - már csak engem, egyetlen lányát - azokért a szenvedésekért, amelyeket neki kellett átélnie a sors kegyetlensége okán. Életem végéig megelégedettséggel tölt el az a tudat, hogy Édesapám egy nagyon rangos nagy vidéki színháznak, a Miskolci Nemzeti Színháznak örökös tagjaként ott van számos kiváló művésztársával együtt abban a budapesti mellett vidéken egyetlen színháztörténeti múzeumban.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%ADnh%C3%A1zt%C3%B6rt%C3%A9neti_%C3%A9s_Sz%C3%ADn%C3%A9szm%C3%BAzeum
https://hermuz.hu/2021/03/27/lapok-a-huszonoteves-miskolci-szineszmuzeum-jubileumi-fotoalbumabol/
Dr. Herédy Gyula színművész emlékére
pályájának fontosabb szerepei, állomásai, alakítások, emlékek
